Képzőművészeti gyűjtemény

A Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti gyűjteménye

ifj. Gyergyádesz László

Kecskemét városa 1898-ban alapította múzeumát, melynek 1904-től képzőművészeti gyűjteménye is volt. Ma már Magyarország egyik legnagyobb, legrangosabb műtárgyegyüttese, mely kategóriájában – 19–20. századi, illetve a mindenkori kortárs magyar képző- és iparművészet – dobogós helyen található. Első nagyobb lélegzetű anyaga Nemes Marcellnek, a nemzetközileg is jegyzett magyarországi műgyűjtőnek, mecénásnak köszönhető. Az 1910. június 15-én „Jánoshalmi” előnévvel nemesi címet elnyert marchand-amateur a következő év során két lépésben, összesen 80 képet ajándékozott Kecskemét városának. 1911. május 20-án kelt levelében először 79 alkotást, hogy „azok a majdan Kecskemét városa által emelendő városi múzeumban” kerüljenek elhelyezésre. Két nappal később pedig Domenico Tintoretto Keresztelés című oltárképét is az adományhoz csatolja, hogy azt a Nagytemplom egyik oltárán helyezzék el. (A II. világháború alatt nyoma veszett, ahogy a cseh származású Jan Kupetzky Lovastanulmánya is.) Nemes szándékai szerint a képtáralapítást a művészeti életnek, a népnevelésnek a fővároson kívüli minél szélesebb körben való elterjedését szolgálta: „e decentralisátió megvalósításának első lépése vidéki múzeumok alapítása kell, hogy legyen, melyek [...] a vidéki kultúr gócpontokon a bennük felhalmozandó műtermékek révén állandó irányítói és fejlesztői lehetnek a közízlésnek”.

A festmények már 1911. május 30-án megérkeztek egy bútorszállító kocsiban – a műveket Iványi Grünwald Béla és Szabó Kálmán vette át és helyezték el ideiglenesen a városháza épületében található levéltárban –, a város th. bizottsága pedig a másnap tartott rendes havi közgyűlésén a felajánlást elfogadták és egyhangú határozattal Nemes Marcellt Kecskemét díszpolgárává választották. Bár a kollekción belül többek között Jakobey Károly, Lotz Károly, Marastoni Jakab, Molnár József, Munkácsy Mihály és Székely Bertalan művei képviselik a 19. századi magyarországi festészetet, a gyűjtő – a kortárs magyar művészet nagy támogatójaként – elsősorban 20. század eleji festményeket ajándékozott Kecskemétnek. Szinte minden jelentős iskola képviseltetve van: a nagybányaiak közül például Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Mikola András és Thorma János; a Szolnoki Művésztelep részéről Jávor Pál, Lechner János Ödön, Zádor István és Zombory Lajos; a gödöllőiektől Frecskay Endre és gróf Zichy István; a Nyolcaktól Czigány Dezső, Czóbel Béla, Márffy Ödön, Kernstok Károly és Pór Bertalan. Az irányzatokhoz, iskolákhoz kevésbé besorolható festők közül pedig megtalálhatjuk Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József és Vaszary János alkotásait is. Nemes az adománylevelében is utalt arra, hogy a gyűjtemény alapítása szorosan kapcsolódott a Kecskeméti Művésztelep létrehozatalához, így nem meglepő, hogy egyes darabjai az első korszak (1909–1919) nélkülözhetetlen képi dokumentumai, mint ahogy a felajánláskor kikötött éves városi műtárgyvásárlásból származó alkotások is, többek között Bálint Rezsőtől, Bornemisza Gézától, Erős Andortól, Farkas Bélától, Herman Lipóttól, Iványi Grünwald Bélától, Kmetty Jánostól, Olgyay Ferenctől, Perlrott Csaba Vilmostól, vagy éppen Pólya Tibortól.

Sajnos, a gyűjteménynek sokáig nem volt igazi otthona, 1913-ban például az Ókollégium „képtári helyiségébe”, majd 1925-ben a levéltárba került „ideiglenes megőrzés végett”. A múzeum vasútkerti épületében mindössze a megnyitása évében, 1924-ben, majd 1925-ben és 1931-ben volt képzőművészeti bemutató a folyamatosan átrendezett állandó kiállításon belül. (Ráadásul annak minden alkalommal része volt néhány Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött festmény is.) Az 1931-es tárlatról így tájékoztatta május 3-án az olvasóit a Kecskeméti Közlöny: „A képtárban látjuk a város nevesebb vezetőférfiainak arcképsorozatát. A következő teremben a kecskeméti művésztelep volt és jelenlegi művészeinek munkáival találkozunk. Egyik csoport Iványi Grünwald és köre, a másik Révész Imre és tanítványai. Az utána következő teremben pedig Nemes Marcel ajándékából s a város vételeiből származó gyűjtemény válogatott darabjait találjuk. Az összes kép csak egyharmadát teszi ki a város képtárának, a többinek nincs hely.”

A múzeumi gyűjteményfejlesztés eddigi legjelentősebb korszaka a hetvenes–nyolcvanas években köszöntött be. Tóth Menyhért hatalmas életművének megszerzésén túl több kisebb-nagyobb gyarapodási tétel is volt, melyek elsősorban a Kecskeméti Művésztelep első és második korszakához kapcsolódtak (vétel és ajándék például Csizmazia Kálmántól, Gál Sándortól, Gráber Margittól, Herman Lipót özvegyétől, Járitz Józsától, Mágócsy Etától, Metykó Gyulától, Varga Nándor Lajostól). Az, hogy az egyre gyarapodó kollekció – Kecskeméti Galéria, majd Kecskeméti Képtár néven – 1983-ban a főtéri Cifrapalotába költözhetett, s a képzőművészeti állandó kiállítás október 8-án végre megnyithatta a kapuit a látogatók előtt, elsősorban az ún. Farkas István–Glücks Ferenc-gyűjtemény városunkba kerülésének köszönhető. E művészettörténeti szempontból igen jelentős együttes lényegi része Farkas István festőművésznek és mindenekelőtt édesapjának, Wolfner Józsefnek volt köszönhető. Az utóbbi, mint az 1885-ben alapított Singer és Wolfner könyvkiadó- és kereskedő vállalat (1923-tól részvénytársaság) elnök-vezérigazgatója, indította el többek között 1902-ben a Művészet című folyóiratot, melynek szerkesztője Lyka Károly volt. Alapító tagja volt a Nemzeti Szalonnak, s mindenekelőtt kiváló ízlésű műgyűjtő, egyben műpártoló, olyan művészeket támogatva, mint például Fényes Adolf, Csók István, Nagy István, Vaszary János vagy éppen báró Mednyánszky László. Farkas István 1932 áprilisában, az apja halála után, mint kizárólagos örökös, kényszerből lett a kiadó vezérigazgatója. Ennek ellenére nagy energiákat fektetett a munkájába, melynek révén műgyűjtőként is jelentőset alkotott (pl. Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Domanovszky Endre, Gadányi Jenő, Hincz Gyula, Vilt Tibor), így különösen nagy szerepe volt Nagy István, de mindenekelőtt Mednyánszky alkotásainak az utókor számára való megőrzésében. Természetesen később a gyűjtemény részévé váltak a saját festményei is. Szerencsénkre, hiszen addigra közülük már több elveszett, szétszóródott, vagy megsemmisült. Tragikus halála és a II. világháború után a Wolfner–Farkas-gyűjteményt az örökösök öt részre osztották. 1948 szilveszterén Farkas István két idősebb fia, Károly és Pál Olaszországba, Rómába disszidált. Az alkotásokat az akkori politikai viszonyok közepette azonban nem vihették ki magukkal, így tulajdonrészük az 1947 márciusában rendezett budapesti emlékkiállítás kapcsán megismert Glücks Ferencnél és feleségénél maradt részben valós, részben hamis vételi szerződések révén, bízva egy kedvezőbb történelmi helyzet eljöttében. Ez a hetvenes évek végén érkezett el, s bár az első választás a pécsi Janus Pannonius Múzeum volt, a Glücks házaspár 1980. augusztus 1-én végül a kecskeméti múzeummal (és a Magyar Állammal) kötött ajándékozási szerződést. A 288 tételnyi (mintegy 400 darab) alkotás, melyben Glücksék önálló szerzeményei is voltak, 1989. február 27-ig bezárólag három ütemben kerültek a múzeumba. A többek között Ámos Imre, Anna Margit, Bokros Birman Dezső, Egry József, Ferenczy Béni, Nagy Balogh János, Rippl-Rónai József, Rudnay Gyula, Schönberger Armand, Szalay Lajos, s természetesen Farkas Károly és Kohner Ida műveit tartalmazó gyűjtemény három életművet érzékeltető minőségű és nagyságú anyaghoz is jutott.

Mind a három festő a magyar művészet nagy magányosai közé „sorolható”. Mednyánszky László az 1870-es években folytatott tanulmányaitól kezdve szinte állandóan úton volt. Bár kortársai elsősorban tájképfestőként szerették volna csak látni, maga a művész legalább ugyanolyan, ha nem nagyobb jelentőséget tulajdonított figurális műveinek, ún. „csavargóképeinek”, melyben gyűjteményünk különösen „erős”. Mednyánszky a pályafutása végén – a kora miatt külön engedéllyel – részt vehetett az I. világháborúban mint hadifestő, a bécsi hadügyminisztérium által létrehozott Kriegspressequartier, azaz a Sajtóhadiszállás kötelékében. Mednyánszky háború iránti rajongásában nagy szerepet kapott, a magát leginkább a csavargók között jól érző arisztokrata művész vonzódása az ember testi és lelki katasztrófái, állati ösztönei, kiszolgáltatott helyzete iránt, melyről elsősorban a naplójából tudunk: „Amit itt tapasztalok, látok és hallok naponként, olyan nagyszerű, rémségesen szép, felséges, hogy ezt még a legnagyobb drámaíró se volna képes olvasóival megértetni.”

Farkas István a 20. századi magyar festészet egyik legtalányosabb alkotója. Sajnálatos módon az egyetlen kecskeméti vonatkozású életrajzi kötődése az, hogy a források szerint az utolsó magyarországi napjait az ottani (téglagyári) gyűjtőtáborban töltötte, majd mielőtt Auschwitzba hurcolták volna, 1944. június 23-án, innét (egy vagonból) küldte el (állítólagos?) utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni.” Az élete egy jelentős részét Franciaországban töltő művész legjelentősebb időszaka 1930 táján kezdődik. Művészete innentől kezdve még inkább menekülés volt saját gyermekkori traumái és egy számára érthetetlen, befogadhatatlan világ elől. Főműveinek legtalálóbb jellemzése Nyilas-Kolb Jenőtől, a festő első magyar monográfusától (1935) származik: „Nyomasztóan sötét, terhesen torz rajtuk az élet. [...] A festő érzi a tragédiát, és tudja, hogy hiába minden, nincs segítség. [...] Talán maga sem tudja, mennyire benne van, testestől-lelkestől, képeiben. És mennyire benne van korunk egész tragédiája is.”

Mednyánszkyhoz hasonlóan az erdélyi származású Nagy István létfenntartását is húszas évek első felében a Wolfner Józseffel öt évre kötött szerződés biztosította, ennek köszönhetően a gyűjteményben az ekkortájt, illetve az I. világháború idején keletkezett darabok képviseltetik magukat a leg-nagyobb számban. Szülőföldjén kívül elsősorban a Duna–Tisza közén alkotott, s a szegényparaszti téma, az alföldi táj alapján Nagy Istvánt akár az alföldi festőkhöz is sorolhatnánk, de szigorú építészeti, szobrászi jellegű megszerkesztettsége, konstruktivitása és szenvtelensége eltér azok expresszív realizmusától. „Semmi cukor és semmi ecet. [...] Csak annak az ígérete, ami érzékelhető, csak annak a víziója, ami látható mindörökre.” – írta tájképei kapcsán Kosztolányi Dezső 1923-ban a Nyugatban; Németh Lajos (Modern magyar művészet) sommás, pasztellel készült portréiról pedig a következőket: „Balladák komor világa az övé, ha embert fest, akkor is a lényegre szorítkozik, a mozdulatlanságban is drámát idéz. Parasztfejei kemények, mint az öreg fák megkövült bütykei.”

A gyűjtemény legnagyobb egysége az 1980-ban elhunyt miskei festőművész, Tóth Menyhért többezres – a 20. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű – életműve, melynek mintegy kilencvenöt százaléka lelt otthonra Kecskeméten. (1973/74-től kezdve, még a művész életében vásárlás, majd 1981 után hagyatéki szerződés útján.) Hosszú élete során – bár elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát – a paraszti életvitelt soha el nem hagyta, napközben szobafestő és földműves, este pedig festőművész volt. A természettel való igen aktív, erőteljes, álmokban és mesékben gazdag együttélés jellemezte. Egy kiveszőfélben lévő emberi világlátást képviselt, melyben az emberlény és a természetanya még együvé tartozott, és olyasfajtaképpen beszélgettek egymással, mint ahogy tette ezt Mikszáth „tűzhelyalapító tót atyánkfia”, Lapaj, a híres dudás. Archaikus előképek, koncentrált és nagyvonalú formák, teljességre való törekvés, mágia, egyetemessé táguló jelrendszer. Főművek egész sorozata születik meg a kései, ún. fehér korszakban. „Már odajutottam, hogy fehérrel, fehérrel a fehérben a lehető legkevesebb formával és minél tömörebben mindent átsugározni, még a gonoszságot is.”

Természetesen az elmúlt évtizedekben is jelentős mértékben gyarapodott a gyűjtemény, de az erre fordítható költségvetési keret hiányában túlnyomórészt ajándékozás, minimálisan pedig pályázat útján. Érthető módon így elsősorban a kortárs művészet felé fordultunk. Ezen belül a jelenkori magyar zománcművészet, de még inkább a 2000-ben indult, s a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléhoz szorosan kapcsolódó módszeres gyűjtői tevékenység tekinthető kiemelkedő jelentőségűnek. Az utóbbinak köszönhetően a képzőművészeti gyűjteményen belül sikerült létrehoznunk egy – a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető – speciális gyűjteményi egységet, mely napjaink művészetén belül a keresztény tematikát részesíti előnyben. Ez a részkollekció szerencsére folyamatosan gyarapodik, melynek köszönhetően már túl vagyunk a félezredik beleltározott tételen. (2020-ban, a jubileumi biennálén például 81 alkotás került ajándékként hozzánk.) Az alkotóktól tudjuk, hogy adományozási kedvüket jelentősen fokozta az a 2005 és 2022 között országszerte megrendezett 17 kiállítás (pl. Budapest, Szent István Bazilika; Klebelsberg Kultúrkúria; Pécs, Pécsi Galéria; Szentes, Koszta József Múzeum), melyeken egy-egy válogatást mutattunk be ebből a tematikus alapon szerveződött kollekcióból, így élővé téve ezt a múzeumi tárgyegyüttest. A legnagyobb sikert hozó tárlatunk, melyet hat hét alatt 59.892-en tekintettek meg, 2019 nyarán, a Tihanyi Bencés Apátságban volt.(részletesen lásd)

A gyűjteményre vonatkozó legújabb szakirodalom és ismeretterjesztő olvasmányok:

• A Kecskeméti Művésztelep első korszaka (1909–1919). Kecskeméti Képtár – Cifrapalota, 2011. március 18–május 29. Katalógus. Írta és szerk.: ifj. Gyergyádesz László. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2011
• ifj. Gyergyádesz László: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2007
• ifj. Gyergyádesz László: „Ha dolgozom, idegessé csak az tesz, ha fejem fölött repülők lőnek.” – Farkas István I. világháborús alkotásai. In: Hírös Históriák, 11. szám (2019. tél), pp. 34–37.
• ifj. Gyergyádesz László: „Így! Most már lőhetnek… köszönöm!” – Mednyánszky László az I. világháborúban. Mednyánszky hadifestői munkássága a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményében. In: Megtizedelt évek. Konferenciakötet. Kecskemét, 2015. pp. 111–122.
• ifj. Gyergyádesz László: „kéjes fáradtság, halállal, sebbel” – báró Mednyánszky László I. világháborús rajzai és festményei a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményében. In: Hírös Históriák, 4. szám (2017. tél), pp. 34–41.
• ifj. Gyergyádesz László: „Művészetek s művészi ipar számára földet, hajlékot s támogatást kérünk” – A Kecskeméti Művésztelep első korszaka. In: Hírös Históriák, 17. szám (2021. ősz), pp. 44–56.
• ifj. Gyergyádesz László: „Végzet”. Farkas István élete és művészete. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2009
• ifj. Gyergyádesz László: A Kecskeméti Művésztelep első korszaka. In: „Hóbortos ultramodernek” a Műkertben. Kecskeméti Művésztelep 1909–1919. Katalógus. Szerk.: ifj. Gyergyádesz László és Szűcs Erzsébet. Szent István Király Múzeum – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár, 2018. pp. 3–29.
• ifj. Gyergyádesz László: A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé és a kecskeméti kortárs keresztény művészeti gyűjtemény. In: Sárospataki Füzetek, XXV, 2021/1. pp. 53–65. (a gyűjteményt bemutató színes képmelléklet: pp. 149–198.)
• ifj. Gyergyádesz László: Az Andrássy úttól a Cifrapalotáig. A Wolfner–Farkas–Glücks-gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumban. In: Kihűlt világ. Farkas István (1887–1944) művészete. Magyar Nemzeti Galéria, 2019. december 12. – 2020. március 1. Katalógus. Szerk.: Kolozsváry Marianna. Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2019. pp. 98–109.
• ifj. Gyergyádesz László: Képzőművészeti- és Iparművészeti Gyűjtemény. In: A Kecskeméti Katona József Múzeum kincsei. Szerk.: ifj. Gyergyádesz László. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2020. pp. 16–65.
• ifj. Gyergyádesz László: Tóth Menyhért életműve a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményében. In: Hírös Históriák, 15. szám (2021. tavasz-nyár), pp. 50–57.
• ifj. Gyergyádesz László: Tóth Menyhért. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2014
• Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében. Kecskeméti Katona József Múzeum, 2014. április 10. – július 27. Könyvkatalógus. Írta és szerk.: ifj. Gyergyádesz László. Kecskeméti Katona József Múzeum, Kecskemét, 2014